skip to Main Content
  • English
  • Magyar

Bemelegítés
Az előadás a 2016-os Assitej Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén Békés Pál alkotói díjban részesült

Az előadás strukturálisan: mozgás, zene, látvány és szöveg egysége. A „bemelegítés” címet konkrét és metaforikus értelemben is használjuk. Mozgásvilágát tekintve az a darab, amit a cím is sejtet: bemelegítés, amely során a szereplők eljutnak a látványos, akrobatikus elemekig. Metaforikus értelmében egzisztenciális állapotként, általánosabb síkon: az emberi életre, a kapcsolatokra, a közösségben való létezésre fókuszálva vetjük föl a bemelegítés témáját.
Mondhatjuk, hogy az ember, -ha nem is gondol erre– különböző életkoraiban, élete különböző stádiumaiban- mindig bemelegít: készül, edz, felkészül valamire. Életkorukra való tekintettel kézenfekvően merül ez föl az ifjúsági közönség esetében: a gyerekek kisebb vagy nagyobb kamaszként még csak készülnek, „melegítenek” a felnőtt életre, annak a – több-kevesebb változtatással – mindannyiunk életében lefuttatandó „programnak” a végrehajtására, amely fizikai (élő) és társas lény mivoltunkból következik.
A darab egyszerre használja a beszélt és a mozgásnyelvet. Az előadás mégsem olyanfajta drámai színjáték, ahol az egyes szereplők interakciói dialógusok formájában viszik előre a cselekményt. Rövid történetek formájában fölvet olyan életünk során ismétlődő alapszituációkat, mint a közeli hozzátartozó/ szeretett társ elvesztése, csapatba tartozás és cserbenhagyás, kisemmizettség, megalázottság és bűntudat, a táncosok „kifelé beszélése” azonban mozgással ötvöződik, mely a fizikalitás szintjén képes ábrázolni a csoportdinamikai folyamatokat.
A Bemelegítés című interaktív táncelőadást eredetileg kifejezetten fiataloknak, leginkább a 10-14 éveseknek szántuk. Az elmúlt években azonban például családi programként más korosztályoknak is sikerrel játszottuk: tetszéssel fogadta a kisiskolás és a felnőtt közönség egyaránt.

A darab kiemelt témája a BULLYING, a gyermekek közötti verbális és fizikai agresszió, mely napjainkban egyre többféle formában jelenik meg. A játékos csúfolódástól a kiközösítésen át a fizikai bántalmazásig mindennel találkozhatunk az iskolában és azon kívül. Az előadás alkalmat teremt, hogy erre a problémára a gyerek a szülővel együtt reflektálhasson.

Előzetes: https://vimeo.com/139119927

Előadják: Lukács Levente, Mikó Dávid, Takács Lacek
Koreográfus: Juhász Kata,
Zeneszerző: Csizmás András,
Szövegek: Müller Péter Sziámi, Lóky Tamás és a táncosok,
Koncepció: Lóky Tamás,
Drámapedagógus konzultáns: Bethlenfalvy Ádám és Kámán Orsi

Produkciós partnerek, támogatók: NKA, Műhely Alapítvány, Zawirowania, Nemzetközi Visegrádi Alap VARP- PA rezidencia program

Eseménynaptár


2022. szeptember 10. , 16 óra és 19 óra (a Placcc Fesztivál keretében)

  • Hétköznapi cirkuszaink

Helyszín: 1024 Budapest Mechwart liget

 

2022. szeptember 9., 19 óra (a Placcc Fesztivál keretében)

  • Hétköznapi cirkuszaink

Helyszín: 1024 Budapest Mechwart liget

 

2022. augusztus 28., 22:00 óra

  • Szerény javaslat

Helyszín: Dömörkapu Rengeteg

 

2022. július 16., 22:00 óra

  • Szerény javaslat

Helyszín: Bánkitó Fesztivál

 

2022. június 28., 21:00 

  • Bo Bitter PREMIER!

Helyszín: 1026 Budapest Lotz Károly utca 9/A

 

2022. június 14., 8:00 

  • A ROSSZTANULÓ FELEL

Helyszín: Petőfi Sándor Gimnázium, 1013 Budapest, Attila út 43.

 

2022. június 13., 8:00 és 10:00 óra

  • A ROSSZTANULÓ FELEL

Helyszín: Fazekas Mihály Gimnázium, 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.

 

2022. június 10., 8:55 és 9:45 óra

  • A ROSSZTANULÓ FELEL

Helyszín: Forrai Metodista Gimnázium és Művészeti Technikum, 1139 Budapest, Lomb u. 41,

 

2022. június 4., 19:00 óra

  • DECLARATION OF INDEPENDENCE

Helyszín: ZIZ Art and Social Area, Strada Paris 5, Cluj-Napoca 400000, Románia

 

2022. május 26., 11:00 

  • A ROSSZTANULÓ FELEL

Helyszín: Veres Pálné Gimnázium, 1053 Budapest, Attila út 38.

 

2022. május 17., 20:00 óra

  • DECLARATION OF INDEPENDENCE

Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ,  1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.

 

2022. március 22., 20:00 óra

  • DECLARATION OF INDEPENDENCE

Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ,  1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.

 

2022. március 10., 9:00 óra

  • BEMELEGÍTÉS

Helyszín: Petőfi Sándor Gimnázium, 1013 Budapest, Attila út 43.

 

2022. március 2., 9:00 óra

  • BEMELEGÍTÉS

Helyszín: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium,

1013 Budapest, Krisztina tér 4.

 

2022. március 1., 19:00 óra

  • SZERÉNY JAVASLAT / a Slippery- estek keretében

Helyszín: Márai Sándor Művelődési Ház, 1013 Budapest, Krisztina tér 1,

 

2022. február 8., 20:00 óra

  • SZERÉNY JAVASLAT / a Slippery- estek keretében

Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ,  1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.

 

2022. január 31. 10:00 óra és 14:00 óra

  • FELHŐCIRKUSZ 

Helyszín: Vojtina Bábszínház, 4026 Debrecen, Kálvin tér 13,

 

 

2021. december 15. 10:45 óra és 13:00 óra

  • BEMELEGÍTÉS

Helyszín: Forrai Metodista Gimnázium és Művészeti Technikum, 1139 Budapest, Lomb u. 41,

 

2021. december 13. 10:15 óra és 13:00 óra

  • MOZGÁSTÉR (részvételi táncszínházi előadás)

Premier!

Helyszín: Vojtina Bábszínház, 4026 Debrecen, Kálvin tér 13,

 

2021. december 11. 17:00 óra

  • MOZGÁSTÉR (részvételi táncszínházi előadás)

ősbemutató

Helyszín: Jurányi Ház, 1027 Budapest, Jurányi u. 1,  IV. emelet Grabó Stúdió

 

2021. december 11. 10:00 óra és 12:00 óra

  • BEMELEGÍTÉS

Helyszín: Fazekas Mihály Gimnázium, 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.

2021. november 19. 19:00 óra

  • MOZGÁSTÉR (részvételi táncszínházi előadás)

munkabemutató a Magyar Drámapedagógiai Társaság szakmai hétvégéje keretében

Helyszín: Marczibányi Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A,

 

2021. november 14. 11:00 óra 

FELHŐCIRKUSZ (unplugged)

Helyszín: Jurányi Ház, Grabó Stúdió, 1027 Budapest, Jurányi u. 1, IV.emelet

 

2021. október 14. 10:00 óra és 14:00 óra

FELHŐCIRKUSZ

Helyszín: Pécsi Harmadik Színház, 7633 Pécs, Hajnóczy utca 41.

 

2021. július 3., 18:00 óra

  • SZERÉNY JAVASLAT (20')

Helyszín: NFGreen Festival, Bodak / Bodiky (SK)

 

2021. április 24., 19:00 óra

  • SZERÉNY JAVASLAT (20') webszínházi bemutató a SlipperyProject I. estjének részeként

Helyszín: Trip Hajó

Az előadás bármikor megtekinthető itt: https://trip.jegyx1.hu/eloadas/860/

2021. február 7., 16:00 óra

  • ÁLLATMESÉK (cirkuszváltozat)

Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Színtér, 1067 Budapest, Eötvös u. 10,

Az előadás a járvány miatt sajnálatunkra elmarad!

2021. január 30., 16:00 óra

  • ÁLLATMESÉK (cirkuszváltozat)

Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Színtér, 1067 Budapest, Eötvös u. 10,

Az előadás a járvány miatt sajnálatunkra elmarad!

2021. január 28., 20:00 óra

  • ÁLLATMESÉK (cirkuszváltozat) webszínházi bemutató

Helyszín: Trip Hajó

Az előadás bármikor megtekinthető itt: https://trip.jegyx1.hu/eloadas/804/

2021. január 9., 16:00 óra

  • ÁLLATMESÉK (cirkuszváltozat)

Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Színtér, 1067 Budapest, Eötvös u. 10,

Az előadás a járvány miatt sajnálatunkra elmarad!

2020.december 9., 10:00 óra, 12:00 óra, 14:00 óra

  • BEMELEGÍTÉS

Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Színtér, 1067 Budapest, Eötvös u. 10,

Az előadás a járvány miatt sajnálatunkra elmarad!

2020. november 21., 16:00 óra

  • ÁLLATMESÉK (cirkuszváltozat)

Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Színtér, 1067 Budapest, Eötvös u. 10,

Az előadás a járvány miatt sajnálatunkra elmarad!

2020.november 16., 10:00 óra, 12:00 óra, 14:00 óra

  • BEMELEGÍTÉS

Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Színtér, 1067 Budapest, Eötvös u. 10,

Az előadás a járvány miatt sajnálatunkra elmarad!

2020. október 10., 16:00 óra

  • ÁLLATMESÉK (cirkuszváltozat)

Helyszín: Inspirál Cirkuszközpont, 1117 Budapest, Sopron út 19/A,

2020. szeptember 9., 11:00 óra és 14:00 óra

  • A ROSSZTANULÓ FELEL (osztálytermi előadás)

Helyszín: Virányos Általános Iskola, 1125 Budapest, Virányos út 48,

2020. szeptember 8., 9:00 óra, 11:00 óra és 14:00 óra

  • A ROSSZTANULÓ FELEL (osztálytermi előadás)

Helyszín: Koch Valéria Általános és Középiskola, 7624 Pécs, Tiborc u. 28/1,

2020. március és április hónapra tervezett táncszínház-nevelési előadásainkat ugyancsak a járvány miatt kénytelenek voltunk későbbre halasztani.

2020. március 29., 16:00 óra

  • ÁLLATMESÉK

Helyszín: Jurányi Ház, Grabó Stúdió, 1027 Budapest, Jurányi u. 1, IV.emelet

Az előadás a járvány miatt sajnálatunkra elmarad!

2020. március 2., 10:00 és 14:00 óra

  • ÁLLATMESÉK

Helyszín: Vojtina Bábszínház,  4026 Debrecen, Kálvin tér 13.,

2020. február 29., 16:00 óra

  • ÁLLATMESÉK

Helyszín: Jurányi Ház, Grabó Stúdió. 1027 Budapest, Jurányi u. 1., IV.emelet

2019. december 18., 11:00 óra

  • ÁLLATMESÉK

Helyszín: Jurányi Ház, Grabó Stúdió (1027 Budapest, Jurányi u. 1, IV.emelet )

2019. november 28., 13:30 (a dunapArt5 nemzetközi showcase keretében)

  • Declaration of Independence (https://www.dunapart.net/hu/program/schedule.html?cikk_id=15544)

Helyszín: Trafó stúdió (1094 Budapest, Liliom u. 41, )

2019. november 28., 23:00

  • Declaration of Independence

Helyszín: Három Holló Kávéház színházterem, 1052 Budapest, Piarista köz 1, (bejárat a Szabadsajtó út felől)

Back To Top